hetedik fejezet

Harry szemszöge:

-Nem nem viccelek!-néztem a szemébe.
A szemei könnyben úsztak.
-Mégis miért?-suttogott.
-Nem tudom azt nem írta.-fújtam ki a levegőt.
-Legalább had lássam  apát úgy hogy még élek!-nézett rám könnyes szemekkel.
-Persze..-forgattam a szemeim.- 5 perc és itt vagyok!-vettem fel a napszemüvegem és a kabátom.

Ashley szemszöge:

Már vagy 20 perce elment mi tart ilyen sokáig? Még el telt öt perc majd hirtelen kinyílt az ajtó.
Apa és Mr. E lépett be az ajtón. Egyszerre tudtam volna sírni és nevetni. Több érzelem is kavargott bennem egyszerre. Mindent ki akartam adni magamból.
-Apa!-rohantam apához , hogy megöleljem.
-Kicsim!-szorított magához.
-Úgy hiányoztál!-néztem a szemébe.
-Te is nekem.-puszilta meg az arcom.
-Nocsak nocsak. Kit látnak  szemeim? Csak nem? Oh volt kedves meglátogatni  Mr.Simpson? Ez nagyon kedves! De elnézését kell kérnem.. Vége a látogatási időnek!-szegezett egy pisztolyt apára egy kopasz férfi. -Styles! Fogd le a lányt!- csettintett majd Mr. E megindult felém.
-Mi ez az egész. Azt mondtad...-fogta be a szám.
-Nem mondtam semmit!-súgta a fülembe.
- Mr. Simpson! Vagy távozik és nem tesz semmit péntekig vagy felmehet a feleségéhez.-lépett közelebb apához.
-Rendben csak had búcsúzzak el a lányomtól.-adta meg magát. Megmondom őszintén nem erre a válaszra vártam.
 Apa szorosan megölelt majd a fülemhez hajolt.
-Nem lesz semmi baj. A közelben leverek egy sátrat és onnan figyelem , hogy mikor hagya el az épületet Mr.E!-suttogta.
-És Mr.E! Ne nyúlj a lányomhoz! Mert ha még egy karcolást meglátok rajta!-fenyegette majd távozott.
-Styles meg ne lássam többé , hogy teljesíted a lány kívánságát!-csapta be maga után az ajtót.
-Miért hívnak téged mindig Styles-nak?-ültem le a matracra és a lábamat felhúztam , hogy át tudjam karolni.
-Nem mondom meg. Minek akarod tudni , ha nemsokára úgy is meghalsz ?-tömte be a kis rést.
Megforgattam a szemeimet majd lefeküdtem a fallal szembe.
-Most mi van? nem kérsz kaját?-lökött vállba.
-Nem!-emeltem fel a hangerőm.
-Enned azért kell!-rakott le elém egy tányért a tegnapi kajamaradékkal.
-Nem kell!-toltam el.
-Gyerekes vagy!-vette el a tányért.
-Na ne kezdjük el , hogy mi vagyok én és mi vagy te!-kiabáltam megint.


Harry szemszöge:

Megráztam a fejem majd tovább kezdtem bámulni a cipőmet. Mintha az érzések a felszínre akarnának törni.
Lehetséges , hogy újra szerelmes vagyok? De hát megvertem! Meg ha így is lenne.. pénteken meghal. hiába mondanám el neki..rám se hederít. Csak rá kell nézni és látszik a szemén , hogy gyűlöl.  Megmondták már mások is egyedül fogok megdögleni ebben a rohadt világban. Reménytelen vagyok....