harmadik fejezet

Március 13. London Ahsley szemszöge:

Apám úgy nevelt , hogy ne dőljek be Mr.E próbálkozásainak. Erre tessék itt ülök a vendégszobájában megkötözve. Néztem a nagy tágas szobát, hátha találok valami éleset. És miért is lenne akkora szerencsém , hogy találok valamit ? Hirtelen lépéseket hallottam majd kattant a zár. Inkább oda sem néztem mert tudtam ki az.
-Hoztam egy kést elvágom a kötelet.-lépett hozzám közelebb majd a kezemnél szétvágta a kötelet ami a földre hullott. Egyszer csak észbe kaptam és verni kezdtem ahogy még apa tanította. Először a legérzékenyebb pontjába rúgtam amitől össze esett. Kirohantam az ajtón majd elbújtam egy szekrénybe mivel a bejárati ajtó kulcsra volt zárva. "Csak addig kell itt maradnod ameddig ki nem megy..Nyugodj le meghallja ahogy lélegzel."próbáltam lenyugodni. legalább 3 percig bent voltam a szekrénybe mikor kinyílt egy ajtó.
-Hol vagy ? Gyere elő mert megbánod ha nem!-kiabált , de érezni lehetett a hangján , hogy még fáj neki.
Egyre jobban kezdtem félni. Gondoltam óvatosan leülök és el takarom magam a ruhákkal de ebből nem lett semmi. Kiestem a szekrényből és így észre vett.
-Ezt nagyon nem tetted jól kislány!-lépett oda hozzám majd újra megkötözött és a bejárati ajtó felé igyekezett velem. Inkább csak lógtam a hátán , mert arra gondoltam , hogy ezek után nem fogok neki örülni amit kapok.
Kisétált a kertbe majd bedobott megint a kocsi hátuljába. Vajon most visz lelövetni? Nem tudtam elképzelni , hogy hova visz. Csak annyit érzetem , hogy 10 perc után megáll az autó. Becsapódott az első ajtó majd kinyílt a csomag tartó ajtaja is.
-Na gyere ebben a sötét házban töltöd le a hátralévő életed.-ráncigált ki majd  benyitott egy lepukkant romos épületbe. Nem mintha egy elkényeztetett ... lennék de jobb volt Mr.E meleg lakásán mint ebben a romos épületben ahol még egy ablak sincs.
-Kérlek! Csak meg ijedtem és nem tudtam mit tegyek!-mentegetőztem.
-Aha! Figyelj ha nagyon akarod itt maradok veled de nem azért mert " Jaj Mr.E milyen jószívű valójában!" Hanem azért mert tudom , hogy ezek után képes vagy megszökni!-változtatta el a hangját.
-Értem...szóval neked nincsenek érzéseid.-közöltem a puszta tényt.
Csak sóhajtott egyet majd a másik szobából a fő szobába húzott egy matracot.
-Remélem ez megfelel neked az alvásra.-ütött ki egy kis téglát , hogy azért még is legyen fény.
-Igen.-ültem könnyes szemekkel a padlón de ugye ezt ő nem látta.
Elkezdtem dúdolni azt a dalt amit régen anya énekelt kiskoromba nekem.
-Hagyd ezt abba!-emelte feljebb a hangját. Én csak tovább dúdoltam , nem törődve azzal amit mondott.
-Hagyd már abba!-pofozott fel amitől én a földre dőltem. Csak jobban kezdtek folyni a könnyeim.
-Látom téged aztán nem érdekel , hogy lány vagyok!-üvöltöttem rá sírva.
-Ne vidd feljebb a hangod mert megbánod!-kevert le nekem még egyet.
Csak sírtam és sírtam a földön a fájdalomtól. Sikítani tudtam volna de féltem , hogy még egyet kapok. Ez a kettő is elég volt.
-Majd később vissza jövök addig is maradj itt bár nem hinném , hogy bármerre is elmennél!-zárta rám az ajtót.
                                                                        ~ˇ~
Arra ébredtem , hogy az ajtót erőből bevágják. Kinéztem azon a kis részen , már este  felé járt.
-Nesze egyél!-vágott hozzám egy szendvicset.
-Mégis mivel nyissam ki a fülemmel?-utaltam arra , hogy megkötözött.
Leguggolt elém majd kibontotta a szendvicset és mint egy kisbabát etetni kezdett. Elmosolyodtam. valahogy ilyenkor olyan mint egy átlagos kedves érzelmekkel teli ember. Láttán , hogy elmosolyodtam ő is elmosolyodott.
-Csak nem egy mosoly ül a szádon?-kérdeztem kedvesen.
-Nem!-komorodott el majd felállt és kivett a táskájából kettő pokrócot.
-Megkérhetnélek arra , hogy előre veszem a kezem és úgy kötözöl meg mert ez így nagyon kényelmetlen.-erőltettem.
Mögém lépett és eloldozta a köteleket. Én megroppantottam az ujjaimat majd előre nyújtottam , hogy megkötözzön újra. De ő csak állt.
-Mire vársz ?-néztem rá kíváncsian.
-Estére nem kötözlek meg! Csak reggel. Este mindig kulcsra zárom az ajtót.-mondta egy ici pici kedvességgel a hangjában.
Megvontam a vállam és felálltam. Félve de egy puszit nyomtam az arcára és elvettem a földről a pokrócot majd lefeküdtem.